AJKA Még szinte senki sem ismerte itthon a sportágat, amikor Németh Attila megvette első deszkáját, ma pedig már egy új mozgásforma megalkotásán dolgozik. Látványos, kreatív snow-board-életérzés, és még hó/síbérlet sem kell hozzá.
Mountainboard, hegyideszka, nyári snowboard - ezeken a neveken lehet illetni a három ajkai fiatalember sportágát. Rajtuk kívül más nem gyakorolja megyénkben a mozgásformát, és az országban is igen kevesen vannak azok, akik a snowboardra hasonlító, négy keréken guruló eszköz rajongói.
Persze maga a sportág sem idős, mintegy húsz évvel ezelőtt találták ki, úgy mondják, hogy az Egyesült Államokban és Angliában egyszerre. Magyarországra 2005-ben érkezett el, Németh Attila az ötödik volt hazánkban, aki ilyen deszkát vásárolt, őt követte Szalai Ákos, majd Sali Márk.
Ők hárman nemcsak térségünkben, hanem az országban is a sportág úttörői között vannak, és a lelkesedés azóta is tart. Attila és Márk időközben családot alapított, utóbbi néhány évre abba is hagyta a hegyideszkázást, azonban ez nem vetette vissza a lendületet, sőt az utóbbi időben mintha kívülről is megmozdult volna valami a máig elég ismeretlen sportág körül.
A srácok idén túl vannak két televíziós szereplésen, a köztévé reggeli műsora mellett az RTL Klubnál is jártak, különböző rendezvényeken népszerűsítik a sportágat, amelyet hétvégenként az eplényi síarénában ki is lehet segítségükkel próbálni.
- A célunk az, hogy kiszakadjunk a négy fal közül, és szeretnénk, ha mások is követnék a példánkat. Szeretnénk elmozdítani az embereket a televízió és a számítógép elől, ez egy természetközeli sport, amely ráadásul alaposan megmozgat - magyarázta Németh Attila.
A trióval az ajkai extrém pálya feletti domboldalon kialakított földes ugratón találkoztunk. A fiúk bámulatos trükköket mutattak be, különösen Attila, akinek szaltóját látván egy pillanatra elakadt a lélegzet. Az extrém pályán játszó fiatalok mind a kerítés mellé gyűltek, a sebesség, a magasság, a látvány önmagáért beszélt. Megtudtuk, az ugratások igazából snowboardos trükkök, Attila is a havon kezdett, ebből jött aztán a hegyideszkázás ötlete.
A hegyideszkázás rendkívül látványos sport, a fenti képeken Németh Attilát látjuk a levegőben.
- Minden korosztálynak ajánljuk, egy nagyon jó mozgási lehetőségről van szó. Itt a saját példám, miután elkezdtem, két hét alatt öt kilót fogytam. Az alapokat ráadásul gyorsan, egy nap alatt el lehet sajátítani - árulta el Sali Márk.
A sportágnak több verziója is van, az ugratópálya mellett lejtőn (mondjuk egy sípályán téli szezonon kívül) is űzhető, és teljesítménytúrázni szintén lehet vele. Az ajkai hegyideszkások szerint nem sérülésveszélyes (állítják: kevésbé, mint mondjuk a futball) a mozgásforma, persze a bemelegítés és az alap védőfelszerelés kötelező.
Az ajkai fiatalember 2005-ben vette meg első deszkáját, és a lelkesedése azóta is töretlen. Őt követte Szalai Ákos (balra, középen) és Sali Márk. A hármas hétvégente az eplényi sí-arénában népszerűsíti a sportágat és annak az íjászattal kombinált változatát Fotó: Pesthy Márton
Németh Attiláék a sportág gyakorlása és népszerűsítése keretében folyamatosan új dolgokon törik a fejüket, a legújabb, hogy kombinálták a hegyideszkázást és az íjászatot. Mint az ősmagyarok, csak a lovat guruló deszka helyettesíti.
- Néhány hónapja elkezdtem íjászkodni, aztán nem sokkal később eszembe jutott, hogy a két sportágat össze lehetne vonni. Most már Eplényben a hegyideszka mellett az íjászatot is ki lehet próbálni. Így egy család több tagjának egyszerre tudunk érdekes, élvezetes elfoglaltságot nyújtani. A megkeresések miatt úgy döntöttünk, hogy falunapokon és más rendezvényeken is vállalunk szereplést. Szeretnénk továbbra is népszerűsíteni a sportágat, és ehhez támogatókat, partnereket keresünk - mondta Németh Attila.
Horváth Gábor https://veol.hu/sport/nemeth-attila-snowboard-sali-mark-deszka-szalai-akos-1844088
Németh Attila vagyok többszörös aranyérmes mountainboard versenyző, 12 év tapasztalattal és lelkes íjász is lettem időközben.
Célunk a 4 fal közé ragadt emberek kimozdítása a természetbe.
Segítesz? Akkor oszd meg!
Hétvégente az eplényi sípályánál 11-17:00-ig...
Vállalunk még:
- falunapokat,
- rendezvényeken való megjelenést,
- születésnapokat stb.
Próbáld ki Te is!
Üzenj Most! Kérdésed van? Tedd fel!
E-mail: nemethattila153@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/NemethAttilaMountainboard
Hegyideszka és íjászat külön-külön, vagy együtt... ahogy szeretnéd...
Célunk a 4 fal közé ragadt emberek kimozdítása a természetbe.
Segítesz? Akkor oszd meg!
Kaptunk már több megkeresést falunapra, ezért hétvégente nem csak az eplényi sípálya völgyében leszünk, hanem...
Hol találsz meg minket?
Hétvégente az eplényi sípályánál 11-17:00-ig...
És vállalunk:
- falunapokat,
- rendezvényeken való megjelenést,
- születésnapokat stb.
Próbáld ki Te is!
Üzenj Most! Kérdésed van? Tedd fel!
E-mail: nemethattila153@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/NemethAttilaMountainboard
Igényekre való tekintettel mostantól falunapokat, rendezvényeken való megjelenést, születésnapokat is vállalunk stb.
Célunk a 4 fal közé ragadt emberek kimozdítása a természetbe.
Segítesz? Akkor oszd meg!
Próbáld ki TE is ezt az izgalmas sportot, mountainboard oktatás Eplényben, nem csak fiúknak!
Snowboard rajongó vagy és nyáron is űznéd a sportot?
Vagy csak szereted a laza stílust?
Szívesen kipróbálnád, de félsz hogy megsérülsz?
A LEGJOBB HELYEN JÁRSZ, ugyanis Németh Attila többszörös aranyérmes mountainboard versenyző most megtanít, hogy hogyan gurulj le a dombon a mountainboarddal biztonságosan!
Németh Attila már 2005 óta űzi a mountainboard sportágat, azaz 12 év tapasztalattal rendelkezik, és ezt a tudást most NEKED adja ha szeretnéd!
Mountainboard Oktatás
“Egyáltalán nem olyan veszélyes a mountainboardozás, mint amilyennek kinéz, és biztonságos keretek között meg tudunk tanítani gurulni! Nem csak fiúknak és felnőtteknek, már a kisebbeknek is remek szórakozást nyújt ez a sport.”
Mountainboard Oktatás
A helyszínen biztosítanak számodra:
Itt az alkalom hogy kipróbáld a mountainboard deszkát a Bringarénában!
Az oktatás tematikája:
Megmutatjuk a mountainboard működését, elemeit, majd ráállítjuk a deszkára, vízszintes terepen, ahol fogjuk, megtanítjuk a kanyarodás, megállás testhelyzeteit, elméletét…
Vízszintes terepen, húzzuk, tojjuk, hogy szokja a deszka mozgását, kisebb kanyarokkal együtt, megtanulja a láb megfelelő feszítését, tartását, egyensúlyt.
Lejtőn gurulás, kanyarodás, majd megállás. Közben, amíg igénylik, fogjuk, tartjuk őket menet közben, kézzel, kötéllel.
Önálló gurulás, kanyarodás, megállás, buckázás, ugratás…
Próbáld ki TE IS a mountainboard deszkázást, BEVEZETŐ ÁRON, jelentkezz most!

Itt egy kis ízelítő, hogy milyen a mountainboard oktatás Eplényben:
Az oktatás tematikája:
Megmutatjuk a mountainboard működését, elemeit, majd ráállítjuk a deszkára, vízszintes terepen, ahol fogjuk, megtanítjuk a kanyarodás, megállás testhelyzeteit, elméletét…
Vízszintes terepen, húzzuk, tojjuk, hogy szokja a deszka mozgását, kisebb kanyarokkal együtt, megtanulja a láb megfelelő feszítését, tartását, egyensúlyt.
Lejtőn gurulás, kanyarodás, majd megállás. Közben, amíg igénylik, fogjuk, tartjuk őket menet közben, kézzel, kötéllel.
Önálló gurulás, kanyarodás, megállás, buckázás, ugratás…
Próbáld ki TE IS a mountainboard deszkázást, BEVEZETŐ ÁRON, jelentkezz most!
Árak:
Érdemes előre jelentkezni, hogy bebisztosítsd a helyed az oktatásra!
Oktatási időpontok:
11:00-17:00 -ig folyamatosan!
FONTOS!
Kérlek jelöld meg, hogy hány percre szeretnél jelentkezni, és mikori időpontra!
E-mail: szervezes@siarena.hu
Tel.: +36 70 425 76 74
Várunk sok szeretettel!
Kövesd Németh Attilát és csapatát:
https://www.facebook.com/Mountainboard-hegyideszka-snowboard-ho-nelkul-177630525633662/